Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Bemutatkozás

Intézményünk 1994 óta működik,(korábban, mint a Magyarországi Evangélikus Egyház Budapesti Kollégiumai középiskolás kollégiuma), amely alapvetően a budapesti evangélikus gimnáziumok (Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, Deák téri Evangélikus Gimnázium) vidéki tanulóinak ellátását, tanulmányaik, életük segítését hivatott szolgálni. 2008.szeptember 1-jéig az intézmény a 13.kerületben található Luther Otthonnal (ma Luther Otthon-Szakkollégium) közös igazgatás és gazdálkodás alatt állt Gaál Jánosné vezetésével. 2008. szeptemberétől megtörtént a különválás és a két intézmény élére- Gaál Jánosné nyugdíjba vonulásával- két új igazgató került. A hetedik kerületben, Rózsák terén található intézményben-új nevén- M.E.E.Budapesti Kollégiuma a 90-es évek közepén megalapozott színvonalas szakmai munka folyik, igyekezve megfelelni az újabb és újabb kihívásoknak. A munka az 1870-es években árvaháznak épült épületben folyik, amely sok évtizedig az Országos Protestáns Árvaházként működött (az árvaház, illetve kollégium vázlatos története a „Történet” pont alatt megtalálható). Kollégiumunkban az evangélikus gimnazistákon kívül más iskolák diákjai is felvételt nyerhetnek, ahogy a művészeti, vagy más szakmai képzésben részt vevők is (konzervatóriumos, táncos, artistaképzős növendékek). Ezen túl az általános iskolák felső tagozatosai is helyet kaphatnak nálunk. A mintegy 110 kollégistából 40 fiú és 70 lány, akik közül a fiúk a földszinten, a lányok az emeleten kapnak helyet 2-6 ágyas szobákban. Mindennapi életüket a nevelőtanárok céltudatosan segítik, a törvényi előírások adta működési kereten belül, fontosnak tartva, hogy a kollégiumi nevelés igen összetett munkáját jól ellássák.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek